Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Almásy Apartmanház Gyula

 
Köszönjük, hogy e csodás városban, a mi kellemes, madárdalos környezetű, szállodaminőségű apartmanunk után érdeklődik. A 2017-ben épült megújuló energiák által fenntartott  apartmanházunk 3 szinten, 14 szobával várja a szálláskeresőket, amelyek  az összhang jegyében egyforma stílusú bútorokat és felszereltséget kaptak, a konyha és a fürdő tekintetében is, kialakításukban mégis mutatnak különbözőséget. (lásd: szobák leírása)

Igyekeztünk a mai kor modern, de kényelmet és praktikumot preferáló utazóinak igényeire fókuszálni, ízléses „otthonná” tenni ezt az elegáns épületet. Célunk, hogy kicsik és nagyok, fiatalok és szép korúak, párban és családdal, barátokkal érkező vendégeink is megtalálják igényeiknek megfelelően nyugalmukat, feltöltődésüket. Ezen kívül a mozgásukban korlátozott idelátogatóknak is fenntartunk egy lakrészt, hogy ők is minél kényelmesebben pihenjék ki a városban összegyűjtött „kalandjaikat”.

Célunkat –környezetünk védelme, energiatakarékosság -  a ház gazdaságos fenntartását biztosító berendezések létesítése segíti. A ház hűtését, fűtését és a meleg vizet teljes mértékben geotermikus rendszer biztosítja tisztán megújuló energiaforrásból. Ezenkívül az Almásy apartmanház  villamos energia igényének 100 %-át napelemek állítják elő. Ebből kifolyólag légkondicionáló berendezés hangos zajától és a radiátor kongásától nem kell tartani. Ugye, mennyire zavaróak is tudnak lenni ezek a jelentéktelen zajok?

Amit kiemelnék még, a zárt, megfelelően tágas, térkövezett, örökzöldes minikerttel színezett parkoló. Minden szobához egy gépkocsi-férőhely és egy kapu-távirányító biztosított.
Szintén pozitívum a mediterrán és a modernizmus stílusjegyeivel megépített tágas, diszkrét, folyosós lépcsőház. Mozgásérzékelős megvilágítás és térkamera garantálja a biztonságos közlekedést. Az apartmanok bejáratai egymástól kellő távolságúak, így az egy időben itt lakók nem zavarják  egymást.

Erősségeink:

  • részünkről jókedv, vendégszeretet, segítőkészség
  • híres szomszédaink, akikre nagyon büszkék vagyunk: Gyulai Vár; Várfürdő; a nemrég felújított és átadott Almásy Kastély
  • kitűnő elhelyezkedés, a város legfrekventáltabb helyén
  • néhány száz méterre kiváló konyhájú éttermek, bisztrók
  • vérbeli patrióták lévén, a szobák dekorképei is a város szeretetét tükrözik
  • modern, megújuló energia működteti a házat, nincs légkondizaj, radiátor-recsegés

Fürdő:

  • tágas, stílusos 1 személyes
  • modern mosdó,
  • fali törülközőszárító,
  • gazdaságos vízöblítéses WC
  • friss, TISZTA törülközők
  • személyes kedvenc a tolóajtós megoldás, amellett, hogy igényesen szép – egyszerű és nagyszerű

Konyha:

  • mint minden modern apartmannál egy légterű a hálórésszel  és minden szoba „tartozéka”
  • az egyszerűségében gyönyörű konyhabútor beépített indukciós főzőlappal és sütővel diszkréten meghúzódik a sarokban
  • egy modern, inox mikrót
  • az elengedhetetlen vízforralót
  • és minden praktikus eszközt, biztosítunk 4 személy részére

Apartmanok és felszereltségeik:

  •  Földszintes szobák száma 4 db (1-4. számú)

általános leírás:

  • terasz nélküliek, viszont nem kell lépcsőzni a csomagokkal
  • diszkrét konyhasziget, beépített indukciós főzőlappal és sütővel
  • 4 személyre berendezett edénypark és főzést, fogyasztást kiegészítő felszerelés.
  • páraelszívó, vízforraló, inox mikró, mert nálunk ezek alapok
  • zuhanykabinos fürdőszoba
  • IP TV
  • ingyenes WIFI

1)    apartman:

  • mozgásukban akadályozott vendégeink részére
  • 2 fő részére franciaágy
  • lépcsőmentes
  • tágas, akadálymentesített lakrész és fürdőszoba
  • zuhany, kabin nélküli
  • a kényelem és praktikum dominál a kialakításban

 

    

2)  apartman:

  • 2-4 személyes apartman
  • 2 személyes franciaágy
  • 2 személyes kihúzható sarokülő
  • elszeparált, más szobával nem összenyitható

3-4) apartman (2 légterű apartman):

  • 2-4 személyes apartman
  • a két szoba összenyitható, kiváló baráti társaságoknak, nagyobb családoknak
  • mindkét szoba zuhanykabinos fürdővel, praktikusan és megfelelően felszerelt konyhával ellátott
  • az összekötő ajtók zajmentesek, „párnázott” kivitelezésűek, igényes, modern megjelenésűek.

 

I.    emelet 5 db erkélyes apartman 

(5-9. számú) apartman

általános információk:

  • erkélyes szobák, kellemes, zöldövezeti kilátással a megvilágítható erkélyen pihenési lehetőséggel
  • praktikusan felszerelt konyhasziget
  • zuhanykabinos fürdőszoba
  • IP TV
  • ingyenes WIF

5)    apartman

  • 2-4 személyes apartman
  • 2 személyes franciaágy
  • 2 személyes kihúzható sarokülő
  • elszeparált, más szobával nem összenyitható


6-7) apartman (erkéllyel rendelkező)

  • 2-4 személyes összenyitható apartmanok, kiváló baráti társaságok, nagyobb családok részére
  • 2 személyes franciaágy
  • 2 személyes kihúzható sarokülő
  • mindkét szoba zuhanykabinos fürdővel, praktikusan és megfelelően felszerelt konyhával ellátott
  • az összekötő ajtók zajmentesek, „párnázott” kivitelezésűek, igényes, modern megjelenésűek


8-9) apartman (erkéllyel rendelkező)

  • 2-4 személyes összenyitható apartmanok, kiváló baráti társaságoknak, nagyobb családok részére
  • 2 személyes franciaágy
  • 2 személyes kihúzható sarokülő
  • mindkét szoba zuhanykabinos fürdővel, praktikusan és megfelelően felszerelt konyhával ellátott
  • az összekötő ajtók zajmentesek, „párnázott” kivitelezésűek, igényes, modern megjelenésűek


II emelet 5 db erkélyes, galériás apartman

általános információk:

  • erkélyes, galériás szobák, kellemes, zöldövezeti kilátással, a megvilágítható erkélyen pihenési lehetőséggel
  • praktikus, jól felszerelt konyhasziget
  • zuhanykabinos fürdőszoba
  • IP TV
  • ingyenes WIFI

(10.)   apartman (erkéllyel rendelkező)

  • 2-4 személyes galériás apartman, kiváló baráti társaságok, nagyobb családok részére
  • alsó szinten kihúzható 2 személyes ülőgarnitúra; galérián 2 személyes franciaágy
  • alsó szinten és a galérián is külön TV biztosított
  • az apartmanban egy praktikusan és megfelelően felszerelt konyhasziget található, beépített indukciós főzőlappal és sütővel
  • elszeparált, más szobával nem összenyitható

(11-14) apartman (erkéllyel rendelkező, galériás)

  • 2-4 személyes összenyitható, galériás apartmanok, kiváló baráti társaságoknak, nagyobb családok részére
  • alsó szinten kihúzhatós 2 személyes ülőgarnitúra; galérián 2 személyes franciaágy
  • alsó szinten és a galérián is külön TV biztosított
  • minden apartmanban egy praktikusan és megfelelően felszerelt konyhasziget található, beépített indukciós főzőlappal és sütővel
  • az összekötő ajtók zajmentesek, „párnázott” kivitelezésűek, igényes, modern megjelenésűek
  • zuhanykabinos fürdőszoba
  • IP TV
  • ingyenes WIFI

 


a 11-12-es szobák valamint a 13-14-es szobák egymással összenyithatóak

 

ELÉRHETŐSÉGEINK

 Almásy Apartmanház Gyula

5700 Gyula, Károly Róbert u.3

almasyapartmanhaz@gmail.com

+36 70 513 5300